A tudás értékes. Tudással lehet tervezni hidakat, repülőket, okostelefont. Tudással használunk egy idegen nyelvet, fogalmazzuk, írjuk mondatainkat, fordítjuk le a használati utasítást, a könyvet. Ezért a tudásmegszerzése talán emberi életünk legfontosabb folyamata és nagyszerű célja. Manapság viszont annyi forrás, eszköz áll rendelkezésünkre a tudás megszerzéséhez, hogy inkább a bőség zavarával küzdünk, no meg persze időhiánnyal.
Számomra a tudás leginkább a kertészkedésre hasonlít. Gyermekkorban megkapjuk a telket, ahová már szüleink, tanáraink ültettek néhány facsemetét, bokrot. Mikor elkezdjük felnőtt fejjel a kert építését (továbbfejlesztését, újjáépítését vagy éppen lebontását) ezek az adottságok már rendelkezésre állnak segítve, vagy éppen hátráltatva álmaink kertjének kialakulását: a fák nagyon hasznosak, de olykor útban vannak, túl magasak. Ilyen a tanulás is: sokszor a gyermekkorban tanultak akadályozzák meg azt, hogy boldogok, sikeresek legyünk; akárcsak a fák, árnyékot vetnek, így alattuk nem nő színes virág. Lehetnek a félelem bokrai vagy éppen a zárkózottság sövényei, amelyek megakadályoznak abban, hogy kinyiljon a világ előttünk, merjünk vidámak, elégedettek lenni.
Tehát a tudást is érdemes megtervezni, rendszerezni, ápolni, olykor kigyomlálni, átalakítani. Hogyan? Nézzük át eddig használt tudásunk hatékonyságát; azt, ami nem igazán szolgálja boldogulásunkat, igyekezzünk kitörölni, helyébe újat ültetni, gyarapítani. A hasznos meglévőt ápoljuk gondosan, hogy kertünk különleges sarka legyen. És ne felejtsük: csak akkor szép a kert, ha rendezett, ápolt, stílusos, no meg persze visszafogott. Nem kell mindig, mindent megmutatni, dicsekedni vele, de jó érzés, ha a szépségéből, értékéből más is részesülhet.
Kedves tudósok (régiek és újak), kertészkedésre fel!